Kinek nincsenek félelmei? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek semmitől, mivel sok éven keresztül pánik-betegségben szenvedtem. Félelem a megőrüléstől, valamilyen súlyos betegségtől, a haláltól. Aki hasonló cipőben jár, az tudja, hogy miről van szó, habár a legtöbb ember nem tapasztalt ilyet, ezért még hülyének is nézik a szenvedő embertársait.

Sokat gondolkodtam a félelmekről, vizsgálgattam magamon a megnyilvánulásait. Próbáltam megfejteni az okát, a „működését”. Persze nehéz fába vágtam a fejszét, mert lehetetlennek tartom arra a bizonyos miértre megtalálni a választ. Azonban, ha egy kicsit más szemszögből vizsgáljuk a félelmeinket, rájövünk, hogy a félelem valójában nem is olyan rossz!

Repüljünk vissza egy kicsit az őskorba elődeinkhez. Primitív, ösztönös életmóddal lehet jellemezni őket. Céljuk nem más, mint a túlélés és a fajfenntartás. Őseink folyamatos veszélynek voltak kitéve a vadállatokkal szemben, ezért sokszor élhettek át pánik-rohamot. Nyilván nem fordultak pszichiáterhez, sőt nekik a félelem hasznos volt. Amikor szembe találkoztak egy ragadozóval gyorsabban vert szívük, gyorsabb lett a légzésük, rengeteg stressz hormon szabadult fel a szervezetükben. Ez mind azért volt jó, mert segítette őket a túlélésben. A szapora légzés által több oxigén jut a szervezetbe, a gyors szívverés a vért a zsigerekből kipréselve a test többi részébe szállítja oxigénnel, tápanyagokkal . A kortizol kiválasztódás pedig a szervezetben minden mozgósítható energiát aktivál. Így az ősemberünk jó eséllyel elmenekülhet vagy megküzdhet az állattal (üss vagy fuss). Természetesen ezeken a funkciókon kívül még számos reakciót kiválthat a félelem.

Az ősemberes történet rávilágít arra, hogy a félelmek egyfajta külső inger hatására jönnek létre. A Neandervölgyi esetében ez az inger a vadállat volt. Azonban van egy másik fajtája is, amit belső ingernek neveznek, mely a mai, rohanó világunkban jelentős részét képezi a félelmeinknek. Iskolai vagy munkahelyi megfelelések, megélhetés, aggodalmak az egészségi állapot miatt, ezek mind belső ingerek, amelyet mi magunk hozunk létre és akár ennek eredménye lehet a pánik, a folytonos szorongás.

A külső vagy belső ingerekre testünk mindig válaszol. Ha az inger az ok, akkor a félelem az okozat. Tehát egy pánik-betegség esetében, ha képesek vagyunk az ingert megtalálni, akkor képesek vagyunk azt megszüntetni is. Habár bizonyos fóbiáknál nehéz magyarázatot adni a miértekre, a hozzáállás és a gondolkodásmód megváltozatásával megszüntethető a félelem oka.

Végső soron minden félelem a halálfélelemhez vezethető vissza. Védő mechanizmusként van jelen az életünkben, azért, hogy túléljünk. Viszont a halál jelenleg ismeretlen számunkra, még nem sikerült megfejteni, hogy mi van valójában „odaát”. Ami biztos, hogy: nincs értelme a haláltól félni, hiszen azt sem tudjuk milyen, aztán, ha a földi időnk lejár, úgy is „mennünk” kell. Addig is arra kell törekednünk, hogy boldogan éljünk és élvezzük az életet, ameddig lehet, buta, értelmetlen félelmek nélkül.